Figyelem!


FIGYELEM !!!

Tarnalelesz község tisztelt lakosai

Értesítem önöket, hogy az utóbbi években a Heves Megyei Rendőr Főkapitányság illetékességi területén többször előfordult olyan lopással elkövetett bűncselekmény amit úgynevezett trükközéssel követtek el. Ezen bűncselekményeket összefoglaló nevén trükkös lopásnak nevezzük.

A trükkös lopások célpontjai elsősorban a kis falvakban lakó idősebb állampolgárok, vagy egyedül élő idős nyugdíjasok. Ebben a figyelmeztetésben elsősorban hozzájuk, de rajtuk kívül minden tarnaleleszi lakosokhoz szeretnék szólni, hogy megelőzzük ezeket a bűncselekményeket.

A trükkös lopás elkövetői főleg idegen, az ország különböző részein lakó főleg bűnözői életmódból élő személyek. Ezek rendszerint olyan falvakat keresnek fel, ahol nem ismerik őket. A módszereik változatos, ezekből egy pár példát szeretnék szemléltetni az elkövetési módszereikből.

Ezek a bűnelkövetők rendszeresen próbálkoznak pénzváltással, pl. hogy húsz ezer forintot szeretnének felváltatni két darab tízezresre. Más elkövetők a nyugdíjfolyósító, vagy egyéb közszolgáltató intézmények munkatársainak szokták magukat kiadni, és kézpénzt hoznak a gyanútlan áldozatnak. Általában tízezer forintot akarnak neki adni, de csak húszezres címletük van. Ekkor a húszezres címletet átadják az áldozatnak, aki tízezer forintot visszaadni kényszerül. Amikor a pénz felváltásra illetve visszaadásra került rendszerint kifigyelik, hogy a visszaadott pénzt az áldozat honnan vette elő, így az otthon tárolt pénz rejtekhelye számukra kiderül. Ilyenkor az egyik személy elvonja a lakó figyelmét. A figyelem elvonása általában úgy szokott zajlani, hogy az áldozat lakóházának udvarában meglátnak valamit, pl. ócskavas, használ tetőcserép, régiség stb. és ennek a megvásárlásáról kezdenek tárgyalni a lakóval. A bűncselekmény egyik elkövetője ezzel az indokkal az udvar másik részére csalja, míg a másik személy az összegyűjtött pénzt, aminek a rejtekhelye már nyilvánvalóvá vált, összeszedi, és ezt követően gyorsan elköszönnek és eltávoznak az ekkor még gyanútlan áldozattól. Az áldozat legtöbbször csak órákkal később veszi észre, hogy az otthon tartott készpénze eltűnt. Ebben az a probléma, hogy mikor a rendőrség értesítésre kerül az elkövetők, már elhagyták a környéket esetleg a megye területét is, így a felkutatásuk nehézkessé válik.

Az elkövetők ötletben szinte kifogyhatatlanok, szoktak például burgonyát zöldséget árulni, vagy egyszerűen arra hivatkoznak, hogy az önkormányzat küldte őket, hogy pénzt, vagy élelmiszert adjanak át önöknek. Ez persze csak álca, és ilyen trükkökkel érik el azt, hogy önök beengedjék az ingatlanjukra esetleg a lakásukba. Oda bejutva a fent említett és ahhoz hasonló trükkök elkövetésével felderítik az otthon tárolt pénz rejtekhelyét, majd eltulajdonítják.

Mivel a trükkös lopás bűncselekmény elkövetői ellen a legjobb fegyver a megelőzés és az óvatosság, ezért szeretnék önöknek egy pár tippet felsorolni, hogyan előzzék meg a bűncselekmény megvalósulását, és azt, hogy súlyos anyagi károkat szenvedjenek.

Figyeljünk oda arra, hogy kit engedünk be a lakásunkba, illetve az udvarunkba. A közüzemi szolgáltatók pl. Vízmű, ÉMÁSZ stb. munkatársai, karbantartói minden esetben igazolvánnyal rendelkeznek, ami általában fényképpel ellátott kártya. Ezeket általában a nyakukban, vagy jól látható helyen a ruházatukra van kitéve. Ha viszont nincs rajtuk az igazolvány javaslom, hogy minden esetben kérjük tőlük, hogy mutassák meg az igazolványukat. Az igazolványok hamisítása ellen úgy védekeznek, hogy az kártyán egy telefonszám szerepel amit önök felhívhatnak, és leellenőrizhetik azok valódiságát.

Az önkormányzat, nem szokott idegenekkel élelmiszert esetleg pénzt küldeni az időseknek, rászorulóknak. Ha az önkormányzat ilyen segítséget juttat a lakosságnak, arról rendszerint előzetesen értesítik őket és általában a faluban lakó önkormányzati dolgozók szokták ezeket a dolgokat kijuttatni önökhöz. A nyugdíj, valamint egyéb készpénzes juttatásokat a Posta kézbesíti, vagy utalványokon ékezik valamilyen pénzintézetbe. Nem szokott előfordulni, hogy elmaradt kifizetéseket személyesen visznek ki önökhöz idegen személyek. A házaló kereskedelem nagyon szigorú engedélyekhez van kötve, ha valaki nem rendelkezik ilyen engedélyekkel ne vásároljanak tőle. Az ócskavas házról-házra történő gyűjtése tilos, az ilyen személyeknek ne adjanak el ócskavasat. Ne tároljanak lakásukban sok pénzt, az összegyűjtött pénzt inkább pénzintézetben tartsák.

Tehát, ha valaki idegen személy pénzt illetve egyéb javakat akar önöknek átadni azokat minden esetben ellenőrizzék le. Erre nem szabad az időt sajnálni, mivel önök kézpénze anyagi javai múlhatnak rajta. Abban az esetben, ha önök ilyen gyanús esettel találkoznak, vagy önöknél próbálkoznak, álljanak hozzájuk passzívan, vagy küldjék el őket, ne engedjék be a lakásba, majd azonnal értesítsék a rendőrséget. Lehetőség szerint rögzítsék, írják fel a gépkocsival érkező személyek autójának rendszámát, hogy ez később ellenőrizhető legyen. A rendőrséget abban az esetben is értesítsék, ha a faluban, más utcákban ilyen gyanús tevékenységet észlelnek. A rendőrség ügyelete ilyen esetbe az értesítést követően a helyszínre azonnal rendőrt küld, aki a gyanús személyt igazoltatni elszámoltatni tudja.

A rendőrség hívószáma a 107 illetve a 112-es segélyhívó központ ezeket a telefonszámokat a nap 24 órájában bármikor lehet hívni ingyenesen.

Kérem Tarnalelesz község tisztelt lakosait, hogy az önökhöz írt levemben foglaltakat vegyék komolyan, és a benne írt tanácsokat fogadják meg, mert ez elsősorban saját érdekeik. Figyeljenek oda az idősebb főleg egyedül élő szomszédjaikra, utcabelijeikre, rokonaikra ne legyenek bűncselekmény áldozatai.

Bízom benne, hogy a jövőben a trükkös lopásokból élő bűnelkövetők nem károsítanak meg senkit Tarnalelesz községben.

Tarnalelesz,  2015.

                                          Tisztelettel:
                                                                          Szőke Imre  r. ftzls.
                                                                            Körzeti megbízott