AZ ELŐZÉS

 

image

Az előzés jogilag

"Járművel az úttesten azonos irányba haladó jármű melletti elhaladás. Párhuzamos közlekedés esetén a különböző forgalmi sávokban folyamatosan haladó járművek egymás melletti elhaladása nem minősül előzésnek."

Az előzés a járművezetés egyik legkomplikáltabb és legveszélyesebb manővere.

A KRESZ is külön foglalkozik a manőverrel (34 §). Megszabja mikor, hol és hogy hajtható végre az előzés.

Előzni abban az esetben szabad, ha:

  • az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy - figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre - az előzés a szembejövő forgalmat ne zavarja;
  • az előzni kívánt jármű előzését más jármű nem kezdte meg;
  • az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani;
  • az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani;
  • a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.

A modern technika fejlődésének köszönhetően dinamikus, gyors járművek koptatják az aszfaltot. Egy-egy útszakaszon azonban sokszor szembetűnő a sebességkülönbség az azonos irányban haladó járművek között. Ha nincs több sáv, akkor marad az előzés. Előzésnél fontos, hogy jól és pontosan felmérjük a saját és előttünk haladó sebességét, a belátható útszakasz hosszát, a szembejövő távolságát és sebességét, az oldaltávolságot és azt is, hogy az előzést biztonságosan be tudjuk-e fejezni. Az oldaltávolságnál fontos azt is figyelembe venni, hogy a megelőzendő jármű egy nyomon haladó, vagy két nyomtávú. Az egy nyomtávú (kerékpár, motor, segédmotor) esetén nagyobb oldaltávolságot kell tartani.

Előzési hibák közé tartozik a téves sebesség és távolságbecslés. Általában az embereknek, így a közlekedőknek is rossz a sebesség
és távolságbecslő képességük. A szembejövő járművet
távolibbnak, sebességét pedig alacsonyabbnak gondoljuk. A
tévedés gyakran az előzés középső fázisában világosodik meg.
Ilyenkor sorsdöntő, hogy az előzést be tudjuk-e fejezni vagy
menekülni tudunk-e a veszélyes szituációból. A döntéshez nagyon
jó segítség nappal is a szembejövő jármű tompított fényszórójának
látványa.

A hibák közé tartozik még a járművek, és menetdinamikai
tulajdonságaik ismeretének a hiánya. Be nem látható útszakaszon
kezdett előzés is veszélyhelyzetet teremt, ha módjában áll, azonnal
álljon el az előzéstől.

Ide kapcsolódik még egy gyakori vezetéstechnikai hiba. Sokan ugyanis nem használják ki az autójuk adott esetben kedvező gyorsítóképességét sem az előzéskor, holott elegendő lenne egy sebességfokozattal visszakapcsolni, amivel elérhető, hogy a motor a nyomatékleadás szempontjából kedvezőbb ordulatszámtartományba
kerül, nagyobb lesz a rendelkezésre álló nyomatéktartalék és így az elérhető gyorsulás is. Az előzés dinamikus végrehajtása szempontjából lényeges, hogy ezt a visszaváltást még a megelőzni kívánt jármű mögött kell végrehajtani, és az előzést nem a szorosan e jármű mögé tapadt helyzetből, hanem kissé lemaradva, már gyorsítással kell megkezdeni. Ennek további előnye, hogy a sávváltást nem szükségszerű éles kormánymozdulattal végrehajtani, és közben még egyszer ellenőrizhető, hogy nem bukkan-e fel egy szembejövő, s ha mégis, még veszélytelenül vissza lehet húzódni az előttünk haladó mögé.

image Az előzés veszélyessége

Az előzés veszélyessége tehát abban rejlik, hogy egy rosszul
felmért manőver után egy viszonylag nagyobb sebességgel haladó
(éppen gyorsításban lévő) jármű találkozhat egy szembe haladó
járművel, vagy a rosszul felmért manőverrel az előzött járművet
veszélyezteti.

Az előzési távolság felmérésénél nem csak a saját távolságunkat, vagyis az előzési úthosszt kell belátni, hanem azt az úthosszúságot
is hozzá kell adni, amelyet a szembejövő jármű megtesz. Az előzési úthosszt befolyásolja az előző és az előzött jármű közötti sebesség és még valami. Gyakran mintha szívó hatása lenne a mellettünk elhaladó járműnek, a megelőzött jármű is sokszor öntudatlanul kicsit gyorsabban halad.

Tipikus hiba, ha olyan útszakaszon kezdünk a manőverbe, amely
beláthatatlan, ilyenek a bukkanók és az íves szakaszok. A vétkes jármű vezetője természetesen felel a tetteiért, de ilyenkor egyetlen cél kell, hogy a közlekedők szeme előtt lebegjen, ez pedig a balesetek elkerülése, a kimenetek csökkenése. Gyakran előfordul, hogy hirtelen frontálisan feltűnő szabálytalankodó gépjármű azért nem tud menekülni az életveszélyes szituációból, mert a többiek nem segítik, nem követnek el mindent a tőlük telhető módon, hogy elkerüljék a balesetet. Gyakori, hogy a szemből haladó még dudál, villog, mintegy büntetve a szabálytalankodót, de más manővert nem tesz. Pedig a sebesség drasztikus csökkentésével és a padkára húzódással a frontális események száma csökkenthető, és kimenetelük is befolyásolható.

A megelőzött jármű vezetője is sokat tehet a balesetek megelőzéséért, hiszen ő előbb látja a veszélyt, érzékeli a két szemben haladó jármű közötti elkerülhetetlen találkozást. Ha az előzött jármű vezetője először cselekszik, lassít, lehúzódik, helyet biztosít a szabálytalankodónak, akkor a balesetveszély kockázata a töredékére csökken. Ettől függetlenül a szabálytalankodó felelőssége fennáll, de sokkal fontosabb szempont az emberi élet védelme és a biztonság.

image Előzési veszélyhelyzetek

Mindezek tehát azt bizonyítják, hogy a veszélyben nagyon sokat számít a partneri viszony, és az hogy hogyan menekülhetünk a partneri zónából A vezetőknek, főleg a partneri vezetőknek a másodperc törtrésze alatt dönteniük kell, hogy melyik menekülési módot válasszák. Erre ugyan nincs általános recept, hiszen az adott szituáció mindig más lehetőséget kínál, de a legrosszabbtól mindig tartózkodni kell, ez lebegjen a szemünk előtt: "Frontálisan sohasem" .

Az előzési veszélyhelyzetekben ismét segít a KRESZ.

Tilos előzni:

  • kijelölt gyalogos- átkelőhelyen és közvetlenül a kijelölt gyalogos- átkelőhely előtt;
  • villamost közvetlenül olyan megállóhely előtt, ahol az utasok fel- és leszállása az úttestről, illetőleg az úttestre történik;
  • be nem látható útkanyarulatban, illetőleg bukkanóban, kivéve, ha az úttesten egyirányú forgalom van vagy záróvonal van felfestve., és az előzés annak érintése nélkül végrehajtható;
  • vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt;
  • útkereszteződésben és közvetlenül útkereszteződés előtt, kivéve
  • ha a forgalmat rendőr vagy fényjelző készülék irányítja, és az előzés az úttest menetirány szerinti bal oldalának
    igénybevételével nem jár
  • ha a jármű főútvonalon vagy olyan más úton halad, amelyen elsőbbségét jelzőtábla (16.§(1) bek. U) pont jelzi,
  • körforgalmú úton,
  • ha a járművel csak jobbról szabad előzni, (4)bek.

A jogalkotó szükségesnek tartotta kiemelni azokat a helyeket, ahol mindenképpen tilos előzni, bár általában igaz az a tétel, hogy tilos előzni ott, ahol az előzés feltételei nem állnak fenn. Márpedig a felsorolt helyeken általában hiányoznak az említett feltételek, a fokozott balesetveszély miatt mégis indokolt a felsorolás.

A gyalogátkelőhelyek környéke a közlekedés talán legvédtelenebb résztvevőit védi, de a tilalom megértését talán az is védi ha tudjuk, hogy a gyalogosok nagy része szinte abszurdizálja a "zebra biztonságát, ezért adott veszélyhelyzetben nem fog lemondani áthaladási szándékáról. Főleg akkor érzi magát biztonságban, ha a hozzá közelebb álló jármű lassít, illetve előtte még biztonságban áthaladhat. Azzal nem számol, hogy a másik sávban mellette haladó jármű még megelőzheti, gyakran nem is látja a veszélyt.

A tömegközlekedési járművek megállóinak környéke az utasok nagy száma miatt veszélyes, a leszálló utasok nem kísérik figyelemmel a körút forgalmát, míg a megállóba történő beálláskor pedig gyakori az úgynevezett hirtelen lelépés az úttestre.

Az ívek kanyarok bukkanók veszélyeiről már szóltunk, főleg akkor, ha a manőver végrehajtása a záróvonal végrehajtásával jár. Különös veszélyhelyzettel kell számolnunk vasúti átjáró környékén. A kötöttpályás járművek hosszú fékútjuk miatt és amiatt, hogy manőverezni képtelenek, nem lehetnek partnerek egy közúti veszélyhelyzet elhárításában.

Minden járművezetőnek kötelessége a baleset megelőzése, például lehúzódással, lassítással. A veszélyhelyzetben rutin hiányában sokszor pánikba esnek az emberek, pedig egy fékezéssel, vagy útpadkára futással el lehetne kerülni a komolyabb balesetet.

Ha már elkerülhetetlen a baleset, akkor fontos, hogy a következményeit csökkentsük. Használjuk a passzív biztonsági eszközöket (biztonsági öv, fejtámasz, gyermekülés, stb.), és mindenképpen kerüljük el a frontális ütközést. A frontális balesetek talán a legveszélyesebb ütközések, hiszen ilyenkor a két szembemozgó jármű energiája adódik össze, és ez igen súlyos sérüléseket okoz.

image Kommunikációs segédlet

Az előzés egyik legösszetettebb manőver, biztonságosan csak nagy rutinnal lehet végrehajtani. Kommunikációban kerülni kell a KRESZ szabályok elmondását, a vezetéstechnikára kell helyezni a hangsúlyt, a veszélyhelyzet felismerésére és az életmentő manőverekre.

Az előzés fázisai közül az előzés megkezdése szituációnál azt célszerű sulykolni, hogy a körültekintés azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt rendelkezésre állnak-e a manőver elkezdésének feltételei. Az előretekintés mellett természetesen a figyelemnek ki kell terjednie arra is, hogy oldalt a holt térben nem tartózkodik-e más jármű, ill. az előzést mögöttem, vagy előttem más jármű nem kezdi meg.

Az előzési szándékról nem csak az irányjelző tájékoztat, hanem a többi jármű helyezkedése, mozgása is. Az ún. tempó és nyom nyelve, vagyis a partnerjármű gyorsítása vagy besorolása, középre húzódása figyelmeztet arra, hogy az előttem-mögöttem haladó jármű váratlan manőverbe kezdhet: előz, kitér, stb. Belátható úthossz felmérése, vagyis az előzéshez szükséges út plussz szemben lévő jármű által megtett út szintén rutint kíván. Ha kockázatos le kell mondani az előzésről.

Ugyancsak különös veszélyeket rejt magában a sorozatelőzés és a másik jármű nyomában levő előzés is. Az előzés megkezdése után egy fontos időszak ill. szakasz lehet, amikor még következmények nélkül le tudjuk állítani a manővert, lassítással visszasorolhatunk az előzendő mögé. Ilyenkor az előző jármű már a másik sávban van, jobban belátja az útszakaszt, és ha tudatosul benne a veszély, vagy kockázat döntenie kell, hogy folytatja-e a manővert, vagy lemond az előzésről.

Természetesen minden szituációt nem lehet lemodellezni, ezért arra kell koncentrálni, hogy a vezetők ismerjék fel a veszélyhelyzet vagy a kockázat fokát, ezért a legfontosabb üzeneteket érdemes sulykolva és ismételve megfogalmazni. Pl.: "fölösleges kockázat sohasem", "frontálisan sohasem".

Fontos célcsoport lehet a többi közlekedő a szembejövő ill. előzött jármű. Ennél a célcsoportnál a legfontosabb az együttműködési készség hangsúlyozása, az hogy mindent meg kell tenni a balesetek elkerülése érdekében. Csak ha nincs idő leckéztetni a saját elsőbbségünk kihangsúlyozását, amely egyébként szabálytalan is, ilyenkor a másodperc tört része alatt a balesetek megelőzésére és a kimenetel csökkentésére kell koncentrálni.

1 megjegyzés:

  1. Most lett jogsim , az előzés szóba sem került a gyakorlat alatt.Majd megkérek egy tapasztalt vezetőt , hogy mutassa meg élőben. Addig a kukásautót sem előzöm meg.

    VálaszTörlés