Mi leszek ha nagy leszek? Rendőr

 

Elsősorban talán a fiúkat érdekelheti a most következő téma, habár köztudottan léteznek már női rendőrök is, az arány ennek ellenére azért a férfiak javára dől el még így is. Ha játszadoztál már a gondolattal, hogy te is belépj egyenruhás rendőreink közé, akkor itt az alkalom, hogy többet megtudj erről a komoly és felelősségteljes munkáról!


image Ha választ szeretnénk kapni arra a kérdésre, hogy mióta léteznek rendőrök, akkor megkockáztathatjuk, hogy a rendőrség az államunkkal egyidős, hiszen rendőri feladatok ellátására már évszázadokkal ezelőtt is szükség volt. A rendőrség, vagy ahogy idegen szóval ismerjük, "police", a görög eredetű "politea" szóból származik, melynek már a jelentése is városi rendet jelent. Volt idő, amikor a rendőri feladatokat a csőszök, a börtönőrök, a kapusok végezték, akiket összefoglaló néven őrnek neveztek. Aztán a XIII. század körül ezek a feladatok a szolgabírót terhelték. A török hódoltság idején a rendőri tevékenység felügyeletét a közigazgatási egységek élén álló beglerbégek és szandzsákbégek látták el.


image A szubasi volt a rendőri feladatokat végzők felelős vezetője. A megyei rendfenntartók ismert neve volt a pandúr, de ismerős kell, hogy legyen a zsandár és a csendőr kifejezés is. Szomorú, de sajnos a rendőrök vagy csendőrök - mikor hogyan nevezték őket - iránti tisztelet mára igen jelentős mértékben csökkent. Tudomásul kell vennünk, hogy mai rendőreink nem éppen örvendnek nagy köztiszteletnek, legalábbis egy bizonyos réteg szemében nem. Ezért sem könnyű ez a munka, mely olykor lelkileg is komoly erőpróba lehet. Éppen ezért egy különösen érzékeny embernek nem ajánlatos, hogy ezt a pályát válassza!

image Lássuk kicsit részletesebben, milyen követelménynek kell megfelelned, ha komolyan elhatároztad magad! Akkor lehetsz rendőr, ha magyar állampolgár vagy, betöltötted a 18. életévedet, de nem múltál el 33 éves, állandó belföldi lakhellyel rendelkezel, nem vagy büntetett előéletű, és van érvényes érettségi bizonyítványod. Ezeken kívül vállalnod kell bizonyos speciális alkalmassági vizsgálatokon való részvételt is. Ha mindezek rendben vannak nálad, akkor következhet a felvételi vizsga!


image Akkor ajánlatos beadnod a jelentkezésedet, ha vállalod az egyenruha viselését, a fegyelmet és a hierarchikus rendet, ha képes vagy teljesíteni az iskola követelményeit, ha képes vagy önálló döntésre, magabiztosságodat és önuralmadat meg tudod őrizni, végül, ha személyes érzelmeid nem állnak ellentétben a rendőrséggel és a rendőrség feladataival. Itt meg kell felelned egy előzetes személyi ellenőrzésen, ki kell töltened egy szakmai irányultságú műveltségi tesztet, majd egy fizikai és pszichológiai alkalmassági vizsgán is részt kell venned. Végezetül pedig egy pályaalkalmassági egészségügyi vizsgálaton kell megfelelned.

image

Ha sikerült a felvételid


Felvettek a rendészeti iskolába, tehát kezdődik a képzés. Egy 2 éves nappali tagozatos elméleti és gyakorlati képzés vár rád, melynek során számos tanulmányi, fizikai, pszichikai, magatartási és etikai követelménynek kell megfelelned. Az itt töltött idő alatt teljes szakmai felkészítésben részesülsz a hivatásos rendőrtiszthelyettes-szolgálatra, az első rendőri beosztás ellátására. S amit te kapsz az iskolától: az Országos Képzési Jegyzékben szereplő, államilag elismert rendőr, illetve határrendész szakképzettséget, szakmai ismereteket, idegen nyelvi, informatikai és önvédelmi képzést, "B" kategóriájú jogosítványt, tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat, szállást, iskolai ruházati ellátást, diákigazolványt, s nem utolsó sorban, ha sikeresen elvégzed az iskolát, a rendőrség, illetve a határőrség szerveinél a szakképzettségnek megfelelő garantált foglalkoztatást.

image Az iskolában számos tantárggyal találkozol majd, ezek a következők: jogi ismeretek, társadalmi és kommunikációs ismeretek, lőkiképzés, testnevelés és önvédelem, általános szolgálati ismeretek, informatika és idegen nyelv. Ezek csak az alapozó tantárgyak, melyeken túl még lesznek szakmai tantárgyak is: közrendvédelmi, közlekedési, nyomozási, rendészeti, igazgatási és csapatszolgálati ismeretek, intézkedés-módszertan, valamint szakmai gyakorlat, mely nem más, mint egy szervezett gyakorlati képzés.

image Egy rendőrnek nagyon összetett feladatai vannak. Az ő dolga a bűnözés megfékezése és a bűnüldözés, a közrend védelme, a közlekedésbiztonsági feladatok ellátása, a bűn- és baleset-megelőzés, körözött vagy eltűnt személyek felkutatása, nagyszabású szórakoztató jellegű rendezvények, nagygyűlések, politikai demonstrációk, tüntetések, sportrendezvények és futballmeccsek stb. biztosítása, hogy csak néhányat felsoroljak. Amit viszont feltétlenül fontos tudnod, az az, hogy komoly fizikai állóképességgel is rendelkezned kell, nemcsak a gyakorlati képzéskor felmerülő feladatok elvégzése miatt, hanem azért is, mert egy rendőr egyszerre 12 órát dolgozik szemben az átlagember 8 órájával.

image Ráadásul nem egyszer bírni kell az éjszakázást is, hiszen munkarendjüket ők csak így emlegetik: 12-24-12-48. Ez azt jelenti, hogy 12 óra munka után 24 óra pihenő következik, majd újabb 12 óra után (mely mindig éjszakára esik) 48 óra pihenő jut egy rendőrnek.

 

Ha tehát tetszik ez a foglalkozás, és késznek érzed magad rá, akkor sok sikert!
Rendőrökre mindig szükség lesz!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése