NAPLÓ

Az un. NAPLÓ vezetése naprakész. Miért elektronikusan? Természetesen a hozzáférhetőség céljából, valamint talán egy kezdeti jó ötletnek tartom az internetes hálón való közzétételt mivel nem hallottam még ehhez hasonló témakört ebben a formában.
Az Iskola Rendőröknek naplót kell vezetni, én nem csíkos füzetben kívánom ezt teljesíteni, hanem ebben a Iskola Rendőre Tarnalelesz oldalon. A tarnaleleszi diákok, pedagógusok, szülők és az ide látogatók érdekében a hiteles adatok közlése végett. Próbálok mindent közérthetően, egyértelműen leírni.
Ismétlem önmagam még egyszer: nem igazán van BLOG írási gyakorlatom, azért mégis megpróbálkozok ezzel, ezért is kérek mindenkit értesítsen amennyiben hibát talál, ötlete van, vagy bármi egyéb végett ezen BLOG megjegyzések, hozzászólások rovatban, avagy e-mail: leleszpolice@gmail.com postaládára küldve.

Az Iskola Rendőre program már 2008. szeptemberétől elindult. Az idén 2009-2010 tanévben folytatódik, amely a médiában kellő hangot kapott. A helyi kis közösségekben, iskolákban eredményesen útjára indult hol sikeresebben, hol kissé akadozva. Személyem az utóbbi közé tartozik, mivel rajtam kívüli akadályok léptek fel. ( A részletektől eltekintek. )

A Tarnalelesz AMK Iskola igazgatójával Érsek Vencelnével 2008-ban a kapcsolat felvételre került, valamint Mihályi Éva kapcsolat tartómmal. Felhasználásra került az előadásokhoz ( 5-8. osztályig )az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bűnmegelőzési Osztály által eljuttatott "Módszertani segédlet az Esztergomi Szent Jakab Alapítvány NE TEDD! Programja alkalmazásához." A módszertani segédlet az előadások felkészülésére, azok előadásához nagy segítséget nyújtottak. Lehetőség nyílt a csoportok részére különböző témákban DVD levetítésére, a témák megbeszélésére. Rendőri szempontból azt gondolom, hogy ezen témák megbeszélése és ezekről előadás tartása nem csupán a rendőr részéről nehéz feladat, úgy gondolom, hogy egy összetettebb komplex együttműködést igényel. Pld. egyéb pedagógiai szakemberek, gyermekjóléti szakszolgálat, egészségügyi szakemberek, valamint de nem utolsó sorban a szülők, nevelők egy szóval a család közreműködése a legfontosabb.
A témák:

1. Ne lopj.
2. Drogcsúszda.
3. Retorzió.
4. Gyilkos játék.

2009. szeptember hónapban egyéb problémák miatt nem volt lehetőség előadások megszervezésére a Tarnalelesz AMK Iskolában. ( Iskola teljes átépítése, teljes újjáépítése.)
Tarnalelesz AMK Tagiskolája Bükkszenterzsébet:
2009. Október 20-án 08.40 órától 09.35 óráig előadás megtartva(Kovács Tamás r. zls. közreműködésével):
- 3 fő pedagógus jelenlétével. - részükre névjegykártya átadása.
- 60 fő gyermek részére ( 1-2-3-4. osztályosok számára).
- Téma: Közlekedés biztonság, közlekedés témakör (gyalogosan, kerékpárral, gépjárművel.
Megjegyezni kívánom, hogy a kis diákok aktívan részt vettek az órai munkában, számos kérdést tettek fel, valamint a kérdésekre szépen válaszoltak. Jelentkezőkből nem volt hiány. Pozitívan csalódtam a gyerekek hozzáállásáról. Némi gyermek nevelés tekintetében már van tapasztalatom, két fiam révén. Nagyon elevenek. Nos az előadás során a 60 fő gyermek mind ezeket megsokszorozta.

2009. október 20-án sikerült ismételten a személyes kapcsolat felvétel Érsek Vencelné igazgató asszonnyal. Megbeszélésre került, hogy november 2-a után kezdődik a tanítás ( említettem, az Iskola épülete felújítás alatt volt, a munkálatok és költöztetések végett nem volt tanítás ), a konkrét időpontok ezek után kerülnek pontosításra, átfogóan a bűnmegelőzés, baleset megelőzés, közlekedés biztonság, lopás, családon belüli erőszak, agresszió témakörök kerülnek feldolgozásra, előadásra.
Szükséges a szülők tájékoztatása egyéb témakörökben szülői értekezleteken való személyes találkozók során.
Az igazgató asszony részére névjegykártya átadása megtörtént.

2009. október 28-án kapcsolat felvétel, rövid egyeztetések a Tarnalelesz AMK gyógypedagógusával Ortóné Polyák Ágnessel.

2009. november 06-án együttműködési megállapodás készült a Tarnalelesz AMK és jó magam az “Iskola Rendőr” Sz.I. r. tzls. között.

A következő előadás napja 2009. november 12. Téma: Rendőri pálya bemutatása. ( Igazgató asszony kérése ezen téma. )

2009. november 10-én a november 12-őre megbeszélt előadás 2009. november 20. 09.55 órára áthelyezve 8. osztályosok részére “Rendőri pálya  bemutatása”. 2009. november 17. 09.55 órára “Közlekedésbiztonság, baleset megelőzés” téma. ( Igazgató asszony kérésére. )

2009.11.17-én 09.50 órától 10.35 óráig előadás a Tarnalelesz AMK. 7. évfolyam részére. Téma, “Biztonságos közlekedés, baleset megelőzés, kik lehetnek rendőrök”. A résztvevők 32 fő diák, 1 fő tanár.

2009. 11.20-án 09.50 órától 10.35 óráig előadás a Tarnalelesz AMK. 8. évfolyam részére, téma: “ A rendőri munka bemutatása, szépségei, hátrányai” A résztvevők 37 fő diák, 1 tanár. ( megjegyzés: A Diákok aktívak és érdeklődők voltak, az előadást magam is élveztem. )

2009. 11.25-én 09.50 órától 10.35 óráig előadás a Tarnalelesz AMK. 6-7-8. osztályosok részére, téma: “Drog prevenció, a kábítószerrel elkövetett bűncselekmények, büntetései”. Résztvevők 40 fő diák, 2 fő tanár. ( Megjegyzés: Aktivitás a 6. osztályos tanulók között volt tapasztalható. A figyelem náluk ragadt le, a részükre kitöltött 8 kérdésből álló ismeretszint felmérő is a 6. osztályosok közül lettek a remekek. )

2009. 12.11-én 11.30 órától 13.30 óráig rendőri jelenlét biztosítása a tarnaleleszi AMK Iskolában, környékén a bükkszenterzsébeti polgárőrökkel közösen.

006 Utassy József Általános Iskola Tarnalelesz – A megyében idén ez az egyetlen olyan alapfokú oktatási intézmény, ahol ilyen nagyságrendű beruházást hajtottak végre. Ünnepélyes keretek között került átadásra, a diákok az őszi szünet után vehették birtokba a megújult iskolát, amelynek ünnepélyes avatása most történt meg. Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a tudás, a kreativitás, a kezdeményezőképesség fontosságát hangsúlyozta a pénteki ünnepségen. Sós Tamás, a térség országgyűlési képviselője szerint manapság különösen nagy áldozatot követel a hátrányos helyzetű családoktól, hogy gyermekeiket tisztességesen felneveljék, s hogy biztos megélhetést nyújtó szakmához juttassák őket. Tarnaleleszen a felújított iskola falai között olyan kompetencia alapú oktatási modellt valósítanak meg, amely valódi esélyt ad az itt tanuló diákoknak.

004 005 007 008 009 010

 

2010.február 05. és 2010. február 13-án a Tarnalelesz AMK Iskolában megrendezésre kerülő Farsangi bállal kapcsolatos egyeztetés januári hónapban. Folyamatos rendőri jelenlét biztosítása az iskolák és óvodák közvetlen közelében, a gyalogos átkelő helyeken, közlekedési csomópontoknál.

2010. február 05-én és 13-án megrendezésre került Farsangi bál Tarnalelesz AMK Iskolában, a rendőri jelenlét biztosítása.

2010. március 04-én 15.00 órakor került megtartásra szülőértekezlet a tarnaleleszi iskolában. Igazgató asszony meghívására a jelenlévő szülők részére rövid fegyelemfelkeltő előadás. Tartalma, a kis iskolások magatartása a közterületen, iskolában, egyéb épületekben. A szülői figyelem felkeltése a gyermekek helyes közlekedésére, valamint bűncselekmény áldozattá ill. bűnelkövetőkké válás elkerülésére. A jelenlévők színes tábora: Iskola igazgató asszony, iskola igazgató, 3 pedagógus, gyermekvédelmi szolgálat 2 fő munkatársa, Tarnalelesz aljegyző asszonya, Bükkszenterzsébet jegyző asszonya.

2010. március 12-én a délutáni órákban került megrendezésre, megtartásra a Nemzeti Ünnepünk a tarnaleleszi AMK Iskolában. Rendőri jelenlét biztosításra került.

Budapest, konferencia 2010.03.24.

2010. március 24-én Budapesten a Vágóhíd utcában került megrendezésre az “Iskola Rendőr” programban résztvevőknek egy szakmai konferencia. Résztvevőként jelen volt kb. 230 fő rendőr, 120 fő pedagógus, valamint egyéb meghívott vendég.

IMAG01322010. március 24-én Budapesten az ország minden tájáráról iskolarendőrök pedagógussal „megerősítve” vettek részt egy a baleset-megelőzést és a kisiskolások védelmét szolgálni hivatott országos szakmai fórumon. Az iskolarendőrök, óvoda- és iskolapedagógusok, valamint önkormányzati szakemberek számára megtartott találkozót az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvánnyal együttműködve szervezte meg. A fórum témája volt többek között a közlekedésbiztonság és a baleset-megelőzés rendőri szemmel, az oktatási intézményekben történő KRESZ oktatás tapasztalatai, de a MINI-KRESZ program 5 éves eredményei is a találkozó terítékén szerepeltek.

IMAG0133

Információs háttér: Iskola Rendőr program 2009-2010.

A program alapja a személyes kapcsolattartás. Ennek érdekében az iskola igazgatója, a tantestület és a szülői munkaközösség ismeri a rendőrt, illetve annak elérhetőségét ( telefonszámát és azt, hogy hol teljesít szolgálatot ). Mindemellett az iskola részéről is a kapcsolattartást egy külön tanár biztosítja. Ha a területen több iskola is működik, úgy egy rendőr akár több iskolát is „patronálhat”. A tegnapi országos szakmai fórumon elhangzott: míg 1990-ben országosan 107 gyermek vált közlekedési baleset áldozatává, addig 2008-ban 25-re, majd a 2009 évre 15-re sikerült ezt a számot redukálni.

A gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése a szülők, pedagógusok, önkormányzati és állami szervek közös feladata: többek között ezt a feladat adta lehetőséget meglátva indította el és működteti a rendőrség az iskola rendőre programot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése