DISZKÓBALESETEK

 

image A diszkóbalesetek - tragikus gyűjtőkategória a közlekedésbiztonságban

A baleseti okok illetve a statisztikai mutatók között ilyen megnevezéssel nem lehet adatokat találni, mégis minden évben jelentős számú halálos és súlyos sérüléssel járó baleset történik, amelyet a közlekedésbiztonsággal foglalkozó szakemberek diszkó-balesetként definiálnak.

Elsősorban a körülmények azok, amelyek alapján kialakult e gyűjtőkategória.

A diszkóbaleseteket okozók és - legtöbb esetben - ennek elszenvedői is a fiatalok. A balesetek - általában - hétvégeken, a késő éjjeli vagy kora hajnali órákban következnek be. A szerencsétlenségek leggyakrabban a szórakozóhelyek közelében, onnan távozóban, többnyire lakott területen kívül történnek.

Az előidéző okok között a vezetői rutin hiánya mellett a relatív és abszolút gyorshajtás is gyakran fellelhető, mint ahogyan a virtuskodás, a vezető saját képességeinek és gépjárműve műszaki adottságának túlértékelése, de az alkoholos befolyásoltság és az élénkítő szerek is előidézhetik a tragédiákat.

A jelenség nem tipikusan magyar és nem is új keletű. Mintegy negyed százada ismert és azóta foglalkoztatja a szakembereket, hogyan kellene hatékonyan fellépni ellene, hogyan lehetne a fiatalokat ráébreszteni, milyen veszélyekkel jár valójában a megfelelő közlekedési magatartás figyelmen kívül hagyása.

Virtus - rutin és felelősségtudat nélkül

Az Amerikai Egyesült Államokban évente 4000-en halnak meg diszkóbalesetben. A tragédiák egyharmadánál közrejátszik az ittasság, míg a további okok között a figyelmetlenség, a virtuskodás és a bódító-, kábítószerek jelenléte is kimutatható. Az alkoholos befolyásoltság szervezetre gyakorolt nemkívánatos hatásai közismertek. Ezek közül - fontossági sorrend nélkül - a helyzetfelismerő és problémamegoldó képességek tompulása vezet a legtöbb balesethez. Igaz ez még akkor is, ha az USA-ban egyre kevésbé divat ittasan a volán mögé ülni, nem úgy, mint Oroszországban, ahol a férfiasság egyfajta fokmérője, ki, hány pohár ital vagy üveg sör után mer vezetni.

A virtuskodás egyik jellemző megnyilvánulási formája a verseny, amely a tengerentúlról gyűrűzött be Európába is. Az USA-ban mind a mai napig nyomon követhető a fiatalok "saroktól-sarokig" elnevezéssel bíró gyorsasági versenye, amelynek lényege: a lámpa zöld jelzésére egymás melletti sávból induló autók közül az nyer, aki hamarabb éri el a következő saroknál található lámpát - élve. Ugyanis a baleseti adatok szerint, évente több mint kétezer "bajnok" hal meg ennek a mutatványnak köszönhetően. Szombat éjszakánként valóságos bajnokságok dúlnak a diszkó környéki utcákban a fiatal vezetők között.

A gyorsasági versenyek Európában sem ismeretlenek. Éveken keresztül Magyarországon is macska-egér játék jellemezte a verseny résztvevői és a rendőrség között kialakult viszonyt, mígnem sikerült legalizálni és biztonságosabb körülmények közé szorítani a virtuskodás e formáját. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek elszigetelt versenyek a fő és mellékutakon, de lényegesen ritkábban, mint korábban.

Az illegális gyorsulási versenyek szervezői rendkívül "körültekintően" koordinálják az eseményeket. Rövid szöveges üzenetekben - sms-ekben - értesítik egymást a futamok érintettjei a pontos helyszínről és azok időpontjairól. Olyan útszakaszokat keresnek, ahonnan a váratlan rendőri megjelenéskor a menekülés több irányba biztosított. A jelzők, hallgatva a rendőrségi rádióforgalmazást, időben figyelmeztetik a főszervezőket, ha a járőrök a versenyhelyszín közelébe érnek.

A diszkóbalesetek - Analízis és törekvések I.

A legtöbb baleset a szórakozóhelyekről történő távozás után, vagy - igen gyakran -, két szórakozóhely közötti közlekedés során történik. A diszkókban vérpezsdítően hat az emberi szervezetre a zene, melynek dinamikája erősebb az átlagosnál és megszokottnál. A különböző fény- és hangeffektusokkal úgynevezett felspanolt, felpörgetett állapot idézhető elő. Alkohol vagy kábítószer fogyasztása nélkül is huzamosabb időbe telik, amíg - a buli végén - a szervezet visszaáll normális rezonanciájára. Észak-Európában ezt a jelenséget felismerve végeztek egy kísérletet: a diszkóba érkezők gépjárműveiket a szórakozóhelytől 800-1000 méterre található ingyenes, őrzött parkolóba tudták elhelyezni. Távozáskor mind a gépjármű vezetőjének, mind pedig utasaiknak gyalog kellett ezt a távot megtenniük. Ennyi idő alatt a szervezet a normális közeli állapotába került, ennek köszönhetően kevesebb közlekedési baleset történt, mint amikor a diszkóból kilépve azonnal autóba ültek a fiatalok.

Egy másik kezdeményezés Angliából indult és célravezetőnek bizonyult. A közlekedési rendőrök zárás előtt megjelentek a szórakozóhelyeken és felhívták a vendégek figyelmét arra, hogy
alkoholszondás ellenőrzést szerveztek a környező kivezető utakon. Aki alkoholt fogyasztott, az leadhatta gépkocsija kulcsát a rendőröknek, akik cserébe ingyen hazajuttatták az ittas sofőrt. Másnap, józanul, ki-ki átvehette a saját autókulcsát és távozhatott. Hasonló kezdeményezés Magyarországon is történt 2005-ben: Szegeden a megyei baleset-megelőzési bizottság az egyik helyi taxistársasággal karöltve, a diszkóból távozó sofőrök részére lehetőséget biztosított, hogy alkoholszondával ellenőrizzék szeszesital-fogyasztásukat, s akiknél jelzett a mérőműszer és vállalták, hogy nem ülnek a volán mögé, azokat ingyen hazafuvarozta a taxi.

A szigetországban napjainkra egyre elterjedtebb egy új fogalom, a "bulisofőr". Belépőjét és alkoholmentes fogyasztását a többiek összedobják, cserébe biztosak lehetnek abban, hogy társuk józanul vezeti az autót. A bulisofőrök egyre nagyobb tiszteletnek örvendenek, és ma már nem heccelik őket italozó társaik sem.

Közvetlen kiváltó okok

Számos baleset történik hétvégeken olyan körülmények között, amelyek első pillanatra megmagyarázhatatlanok. Az utólagos szakértői véleményekből nemegyszer kiderül, hogy kisebb útkanyarulatokban, a megengedett sebesség többszörösével száguldó autó vezetője elveszti uralmát járműve fölött, az útpályáról lesodródva az autó - utasaival együtt - az útszéli fáknak, villanyoszlopnak vagy egyéb tárgynak csapódik.

A gyorshajtás egyik oka lehet a korábban már említett felspanolt, túlpörgetett állapot csakúgy, mint az utasok "beszólása", amely arra készteti a sofőrt, hogy a biztonságos sebességet túllépve száguldjon az egyébként veszélytelennek tűnő útszakaszon. Ilyenkor elég egy sötétben felbukkanó gyalogos vagy az úttesten keresztülfutó állat, és a nem megfelelő reakció eredményeként bekövetkezik a baleset. Ugyancsak balesetet előidéző körülmények között tartják számon a hangosan dübörgő zenét, amely az érzékszervek tompulásához, a reakcióidő megnövekedéséhez vezethet. Ezt fokozhatja az utasok féktelen jókedvéből adódó, éneklésnek alig nevezhető üvöltözés és egymás ugratása, a vezetés közvetett és direkt zavarása.

A legtöbb magyar fiatal még ma sem rendelkezik saját autóval, ezért hétvégeken szüleik, hozzátartozóik gépkocsijával indulnak szórakozni. Friss jogosítvánnyal, kellő tapasztalat hiányában szinte csak sötétben, korlátozott látási viszonyok között vezetnek, ami még egy tapasztalt, rutinos sofőrnek sem átlagos feladat. Ősztől tavaszig ehhez párosulhat a csúszós úttest, a vízátfolyások, lefagyások, amelyek olyan kihívás elé állítják a fiatal vezetőt, amelyre nincs felkészülve. Ha mindezekhez még az alkohol, a drog vagy a fékevesztett társaság "súlyosbító" körülményként párosul, szinte elkerülhetetlen a baleset.

image A diszkóbalesetek - Analízis és törekvések II.

Veszélyforrást nem csupán a korábban említettek jelenthetnek, hanem a diszkóból sötét ruhában az úttest menetirány szerinti jobboldalán haladó gyalogosok is, akik nemegyszer agresszív stopposként próbálják megállásra kényszeríteni a gépjármű vezetőjét. Sötétben, az utolsó pillanatban felbukkanó gyalogost kikerülni már önmagában is gyors helyzetfelismerést és megfelelő reakciót igényel, ha ehhez még a gyalogos részéről önveszélyeztető magatartás is párosul, esetleg a kocsiban a vezető figyelmét az útról különböző hatások is elvonják, akkor kivédhetetlen a gázolás vagy a pályavonal elhagyása.

Az Egyesült Államokban - egy időben - iskolabuszokat indítottak a városi szórakozóhelyek és a lakónegyedek között, pontosan azzal a céllal, hogy a diszkókból hazafelé tartók kevesebb balesetet idézzenek elő az utakon.

A próbálkozás azért fulladt kudarcba, mert a fiatalok túlságosan dedósnak, "iskolás"-nak tartották a kezdeményezést. Számos halálos közúti baleset esetében utólag derül ki, hogy az autó volánjánál olyan fiatal ült, aki nem is rendelkezett vezetői engedéllyel. A büntető törvénykönyv 189. §-a a járművezetés tiltott átengedését büntetni rendeli, amit az ifjak egy része vagy nem tud, vagy nem tulajdonít kellő jelentőséget e normának. Márpedig a diszkóbalesetek egy része azért következik be, mert a buli hangulatában a jogosítvánnyal rendelkező vezető, aki felelős utasai biztonságáért is, olyan barátja, társa, szerelme számára teszi lehetővé a gépkocsi vezetését, akinek nincs jogosítványa, csak hogy imponáljon az illetőnek és a társaságnak.

Hazai statisztikák - Minden hétvégén öt fiatal áldozat

2004-ben 15.130 férfi és 3.319 női vezető okozott balesetet. Közülük 4.207-en még nem töltötték be a 24. életévüket. Legtöbben forgalmi helyzetben haladó járművel ütköztek , míg a második leggyakoribb esetben álló járműnek, szilárd tárgynak csapódtak. Ezt követi a pályaelhagyás, valamint a felborulás .

A fő okok között - a 24 év alattiak esetében - a sebesség nem megfelelő alkalmazása szerepel, melyet az irányváltoztatás, haladás és kanyarodás szabályainak be nem tartása követ. Hasonlóan nagy százalékban szerepel a baleseti okok között az előzés szabályainak megsértése.

A fővárosban a 18-24 év között balesetet szenvedett 850 ember közül heten vesztették életüket, míg Pest megye 578 baleseti sérültjéből 16-an haltak meg. Hajdú-Bihar megyében még elszomorítóbb a helyzet: itt ugyanis 374 balesetből 16-an nem
tértek haza. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 408 szerencsétlenségében 15 fiatal hunyt el. A 18-24 éves gépjárművezetők között 2004-ben 18 százalékkal többen sérültek meg, illetve veszítették életüket, mint az előző évben, az utasok esetében ez az arány közel 20 százalékkal emelkedett.

A legveszélyesebb időszakok a hétvége éjjelei - péntekről szombatra, illetve szombatról vasárnapra virradóan -, amikor megtriplázódik a balesetek száma a hét egyéb napjai hasonló időszakához képest. A legtöbb halálos baleset 2004-ben lakott területen belül pénteki napokon történt (83), lakott területen kívül ez a szám 130. Szombatokon lakott területen 82 halálos balesetet regisztráltak, míg a településeken kívül 124-en vesztették életüket.

Az adatok ismeretében ez azt jelenti, hogy - a diszkóbalesetek szempontjából e két napot kiemelten vizsgálva - minden hétvégén öten haltak meg közlekedési balesetben, s ezek meghatározó hányada 24 év alatti fiatal.

Kommunikációs segédlet

A cím magyarázatra szorul, önállóan ennek a kifejezésnek a használata nem ajánlott, mert félreérthető. Ilyen című büntetőjogi-statisztikai gyűjtőcsoport ugyanis nem létezik.

Kapcsolt, javasolt címek:

  • fiatalok közlekedésbiztonsága,
  • hétvégi balesetek,
  • tragikus gyűjtőkategória a közlekedésbiztonságban.

Időként, divatszerűen felkapott téma, apropót rendszeresen szolgáltat a hétvégi baleseti statisztika. Az általános elvek kevéssé megragadóak, viszont a "testközeli" helyszín és esemény, különösen a helyi médiában hatásos lehet. Elég gyakori egy-egy "diszkóbaleset" mementójaként az útmentén fejfát állítani. Ezek publikálása sokkoló és hatásos.

Célcsoport:

Szülők, nevelők:

Hazánkban a gépjárművek jelentős része családi autó, ezért a szülőknek úgy is van szerepük a hétvégi balesetek megelőzésében, ha csak feltételekkel engedik át a vezetést. Példa lehet a Fővárosi Balesetmegelőzési Bizottság "Válaszd az életet, Anyák az ittas vezetés ellen" elnevezésű kezdeményezés.

Az utasok hatása is kettős lehet. Negatív, fokozott hangulat ital
hatására balesetveszélyes lehet. De az utasok hatása visszatartó is lehet - a megelőzési hatás nagy lehet például a hölgyek esetében, ha csak "tiszta" vezető mellé ülnek be. Ezt is célozza a "Buli sofőr" akció, lásd: Magyar Szövetség a Kulturált Alkoholfogyasztásért.

Ha a célközösség fiatal, nem célszerű csak a hibákat, veszélyeket felsorolni, viszont hatásos lehet a sokkolás, a megtörtént esetek taglalása, túlélők vallomása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése